Koltani-Nagy Balázs
“Azért érdemes önkénteskedni, mert igazából az az egy, mai annyira drága, hogy megfizethetetlen.”
“Azért érdemes önkénteskedni, mert igazából az az egy, mai annyira drága, hogy megfizethetetlen.”
Ittzés Tamás kecskeméti hegedűművész, hegedűtanár, zeneszerző, hangszerelő, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense, Bohém Ragtime Jazz Band zongoristája, énekese és zenekarvezetője, a Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál és a JAZZFŐVÁROS főszervezője. Tanárként Artisjus-díjas, jazz-zenészként eMeRTon- és Prima-díjas, zeneszerzőként Scott Joplin-díjas, kulturális szervezőként Kecskeméten Bozsó-díjat, Németországban Keeper of the Flame díjat kapott. 2009-ben doktorált a […]
Katona József-díjas, Megyei Prima Primissima-díjas, Bács-Kiskum Megye Kultúrájáért-díjas, A Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt tulajdonosa, Albertirsa város díszpolgára, A Kecskeméti Katona József Színház örökös tagja. „Adni kell, és adni tudni kell. Teszem is, amíg bírom.” – Nekem ezt jelenti a jószolgálat.
“Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.“ Szabó Magda Én a nagy jelzőt elengedném, pusztán csak ember szeretnék lenni, az összes hibámmal, gyarlóságommal együtt, de másokra gondolva, és másokért téve mind a szakmámban, mind a […]
Somogyi Tímea Anna vagyok, szociológus. A Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesület elnöke. Egyesületünkben olyan emberek dolgoznak önkéntesen, akik tenni akarnak azért, hogy ez a világ jobb hely legyen mindenki számára. Adományboltot is működtetünk. Sokfélék vagyunk, hétköznapokon az élet különböző területein dolgozunk, de összeköt minket a gondolat, mely szerint kötelességünk segíteni a hátrányos helyzetben élő embereknek.
Területi védőnőként 26 évet töltöttem Kecskeméten. Több ezer családnak kísértem útját a várandósság időszakától a gyermek iskolába kerüléséig. Igyekeztem olyan bizalmi viszonyt kialakítani a családokkal, ahol feltételek és bíráskodás nélkül elmondhatták problémáikat, nehézségeiket. Jelenleg iskolavédőnőként dolgozom a városban. 2014 óta működő Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványnak tagja és jelenlegi elnöke vagyok, küldetésünk a rászoruló kisgyermekes […]
Sziasztok! Fehér Anna vagyok, kecskeméti borkereskedő. Sokfelé találkozhattok velem a városban online és offline egyaránt. Ismertségemet most egy jó ügy érdekébe szeretném állítani, és az önkéntességet népszerűsíteni. Gyere és tedd meg, tedd velünk! Azért, hogy Kecskemét egy igazán klassz város lehessen!
10x-es Világ-és 9x-es Európabajnok, riói paralimpikon triatlonista vagyok. Az élsport mellett a Magyar Triatlon Szövetség paraválogatott Szövetségi Kapitánya, triatlon edző és motivációs előadóként is tevékenykedek. Fő célkitűzésemnek az egészséges életmódra, a sport jótékony hatására és az egészséges táplálkozásra való figyelemfelhívást tartom.